Nekem a Riviéra

Szürkének még sosem láttam.
Aszfalt az ég, vihart sejtve
gyalog, futva, két keréken
menekül a vásári nép.
Visszanézek, Tihany veszve:
függöny mögül nézi a Nap.
Eső az, s ha nem sietek,
pár cseppje a nyakamba csap.
Szeszélyes társ, pocsék barát.
Ne bízz benne, ha a túlpart
láthatatlan, magyar tengert
nem teremt a párás furfang.
Tükröt tart a faggatónak,
ha a felhő fölé hasal.
Azt hinnéd, hogy kiismerted,
pedig sodra titkot takar.
Talán, mikor morcos az ég,
s különválik kék-zöld sávja,
vagy ha végre nem haragszik,
akkor nézném utoljára.